Táblás csoki története |
215 éves a táblás csoki ! 1795 szeptember 04.-én szabadalmaztatta Joseph Storrs Fry a tömbcsokoládét amit gőzgéppel állított elő ! Mivel az első kakóporból elkészített és ehető csokoládé előállítója ismeretlen, ezért Fryt és az ő csokoládéját jegyeztük be az első ehető táblacsokinak. Az első angol csokoládégyár Bristolban épült, 1728-ban. A szilárd csokoládét 1842-ben kezdte árulni a Fry csokoládégyár, mely később a ma is létező Cadbury cégbe olvadt. ( Üzletünkben mindkét márka kapható! ) A holland C. J. van Houten 1828-ban feltalált kakaósajtológépe nagyban javította a csokoládéital minőségét: a készülék segítségével a kakaóbabból sikerült kivonni a nehezen emészthető zsíranyag egy részét. A csokoládészeletet 1847-ben találták fel. A svájci Nestlé fivérek 1876-ban készítettek először tejcsokoládé-szeletet. Rodolphe Lindt berni csokoládégyárában a termékek minőségének javítása érdekében új eljárásokat vezetett be, módosította a csokoládégyártásnál használt alapanyagokat és a főzési időket. 1880-ban felfedezte a mai élelmiszeriparban kenőgyúrásnak (vagy konsolásnak) nevezett csokoládéfinomítást, illetve a lágy fondant csokoládét. A Fry család néhány évvel korábban már beszállt a kakaóiparba, Joseph Storr szabadalma a család korábbi munkájának és eredményeinek gyümölcse. J.S.Fry & Sons csokiüzlet a korszakalkotóan új terméknek köszönhetően hamar az egyik legnagyobb csokoládégyártóvá vált a világon, ma a Cadbury cég jogutódja. 1824-ben John Cadbury Birminghamben, a Bull Streeten működő üzletében teát, kávét és folyékony csokoládét kezdett árulni, melyet saját maga állított elő. Később a Bridge Streetre költözött, ahol különböző kakaókészítményeket és szintén folyékony csokoládét árusított. Mivel az előállítás igen költséges volt, leginkább a tehetősebbek vásároltak tőle. "Cadbury Brothers of Birmingham" néven futó cégét testvérével, Benjaminnal együtt működtette. A két testvér 1854-ben Londonban nyitott irodát, majd nem sokkal később Viktória királynőtől hivatalos királyi engedélyt kaptak csokoládé előállítására. Néhány éven belül termékeik több ember számára váltak elérhetővé, mivel a kakaóbab behozatala olcsóbbá vált. Édesipari termékeik, különösen a Cadbury's Cocoa Essence, olyan népszerűvé váltak, hogy 1873-ban felhagytak a teaárusítással és kizárólag csokoládéval foglalkoztak. Néhány éven belül cégükhöz hívták az édességgyártás akkori egyik leghíresebb alakját, Frederic Kinchelmant, aki tanácsaival és receptjeivel rengeteget segített nekik. 1878-ban a a Cadbury új tulajdonosai, Richard és George Cadbury (John Cadbury fiai) tizennégy és fél hektáros területet vásároltak Birmingham déli részén, melyet Bournville névre kereszteltek. Egy évvel később új gyárat alapítottak itt. 1893-ban a gyár körül 120 hektáros földterületet vettek, melyen külön falut építetek a dolgozóknak. Szerettek volna jó életkörülményeket biztosítani alkalmazottaiknak, figyeltek rá, hogy rendszeresen sportoljanak és tilos volt kocsmába járniuk. |
1093 Bp, Vámház krt. 1-3.
|
||||||||||
Ma | 3 | |
Tegnap | 35 | |
Héten | 156 | |
Hónapban | 118 | |
Összesen | 995297 |